Alapítók | Platinum Team

Alapítók

Hervát Attila

Felsőzsolcán nőttem fel, amelyet a miskolci szakközép iskolás évek követtek a győri főiskolai tanulmányok előtt. A sport végigkísérte az életemet. A legszebb eredményeket kézilabdában értem el, ami egy igazi csapatjáték. A sport tanított meg a kitartásra, céltudatosságra, és a csapatjátékra. Családi egészségügyi probléma kapcsán találkoztam először az MLM-mel, amelyet az első pillanattól kezdve komoly lehetőségnek láttam. Fogalmam sem volt, hogy mit és hogyan kell csinálni, csak éreztem, hogy ez az amit egész életemben kerestem.

2013 februárban csatlakoztam a Flavon hálózatához.

Az első legmagasabb vezetői rangot, az Elnökségi szintet 9 hónap alatt sikerült teljesíteni.

 

krnacs_zsoltKrnács Zsolt

Budapest külvárosában nőttem fel. 8-tól 33 éves koromig vízilabdázó voltam (KSI-BVSC-Vasas-Szeged). Elvégeztem a Testnevelési Egyetemet, jártam a Külker Főiskolára. Első munkám a sport mellett hirdetésszervező volt. Megfertőződtem az értékesítéssel és a szabadsággal. Több sikeres vállalkozást csináltam 25 éves koromtól, de alázatot is kellett tanulnom, amit nem adtak ingyen. Az élet kasszájába be kellett fizetnem a tandíjat, az addig felhalmozott vagyont.

Az egyik legszebb “bók” amit az üzlettársaimtól kaptam, az az, hogy azért tisztelnek, mert ember maradtam miközben felértem a csúcsra.

 A Flavonhoz 2013 februárjában csatlakoztam…

Az első legmagasabb vezetői rangot, az Elnökségi szintet 9 hónap alatt sikerült teljesíteni.

“Az, hogy a sikerben valaki eszközzé válik, vagy a társam lesz, az az Ő döntése”